2013. jún.
17
  A svédeknél megszűnhet a készpénz
Kategória: európai gazdaság - Közzétette: nordi
Noha 1661-ben Svédországban vezették be először a bankjegyeket, a skandináv ország lehet az első európai állam, ahol megszüntetik a készpénzt.

• A teljes pénzforgalomnak csupán 3 százaléka bonyolódik készpénzben Svédországban. Az euróövezetben ez 9, míg az Egyesült Államokban 7 százalék.
• Egyre több svéd üzletben jellemző, hogy már nem is lehet készpénzzel fizetni, és a tömegközlekedésben is főként a kártyás vagy a mobilos fizetés a megszokott.
• A templomokban sem ritka, hogy az adományokhoz kártyaolvasót szerelnek fel.
• Több bankfiókban megszüntették a készpénzforgalmat, de az idősek ellenzik a készpénzhasználat visszaszorítását.
• A bűnözés is átalakult a fizetési szokások változásával. 2008 óta a bankrablások száma a tizedére csökkent, ugyanakkor megnőtt a kártyával való visszaélések száma: míg 2000-ben 3300 esetben károsítottak meg kártyatulajdonosokat, 2011-re ez a szám meghaladta a húszezret.

Az MNB álláspontja

• Milyen értékhatárral korlátozná a jegybank a magánszemélyek készpénzhasználatát? Változhat-e a cégekre vonatkozó értékhatár?
– Ahogy korábban, úgy jelenleg sincs szó arról, hogy akár a jegybank, akár a javaslatai alapján a kormányzat a magánszemélyek készpénzhasználatának korlátozását tervezné. Az MNB javaslatainak megvalósítása esetén továbbra is minden magánszemélynek joga lenne készpénzt használni. A fejlesztési javaslatok célja a fizetésikártya-használat népszerűsítése, és annak megteremtése, hogy a készpénzhasználat mellett lehetőség legyen a kiskereskedelmi tranzakciók többségében kártyával is fizetni. Ennek hatására hatékonyabbá, olcsóbbá és kényelmesebbé válhat ezeknek a tranzakcióknak a lebonyolítása.

• Milyen kereskedésekben lehet majd kötelező a kártyaelfogadás?
– Az MNB javaslata szerint a készpénzelfogadás mellett szükséges lenne a kártyás fizetés lehetőségének kötelező megteremtése is egyes kiskereskedelmi szektorokban. Az érintett kereskedők köre meghatározható tevékenységük alapján, és ez akár kiegészíthető további tényezők figyelembevételével (pl. árbevétel, értékesített termékek ára stb.).

A szabályozást fokozatosan lenne célszerű bevezetni. Első körben a tipikusan nagyobb forgalmat lebonyolító és a nagyobb értékű árukat vagy szolgáltatásokat értékesítő kereskedőket szükséges bevonni a szabályozásba, az érintettek köre később fokozatosan kibővíthető a kisebb forgalmú egységekkel is.

• Hogyan oldható meg, hogy egyes társadalmi csoportok (nyugdíjasok, szegénységben élők) ne szenvedjenek hátrányt az elektronikus csatornák előtérbe kerülése miatt? Egyáltalán, hogyan valósítható meg, hogy áttérjenek az elektronikus fizetési formákra?
– Fontos kiemelni, hogy javaslataink nem érintenék a fent említett társadalmi csoportokat, számukra továbbra is lehetséges lenne a készpénz használata, így nem szenvednének hátrányt a javaslatok megvalósítása esetén. A kártyaelfogadás kötelezővé tétele megteremtheti a készpénzmentes fizetés lehetőségét a kiskereskedelemben, azonban nem tenné kötelezővé a kártyahasználatot ezeknél a tranzakcióknál.

forrás:/metropol/

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz