2013. okt.
18
18
Kategória: világgazdaság - Közzétette: nordi
Valahol sejthető volt, hogy a republikánusok végül beadják a derekukat, és megszületik a megegyezés az államadósság plafonjának emeléséről, illetve a költségvetés elfogadásáról, de a helyzet csupán annyiban változott, hogy az USA megbízott tisztségviselő kicsit kitolták az összeomlás dátumát. Jelen állapot szerint február 4.-ig tarthat ki a szövetségi rendszer finanszírozása, az is csak úgy, hogy újabb adósságokat halmoznak fel, hiszen már csak ebből lehet valamennyire életben tartani az USA-t. Mondhatni, ez egy lélegeztető gép, amit a világ többi része működtet például államkötvények vásárlásával, illetve a magántulajdonban levő, beszámolási kötelezettséggel senki felé nem kötelezett FED pénzhamisításával – folyamatosan nyomtatják a tökéletesen értéktelen dollár bankókat, amiknek mindösszesen egyetlen fedezete van: az Egyesült Államok hadserege…
A probléma az, hogy nagyon gyorsan el fog telni ez a három hónap és ismét ott fognak állni, ahol eddig: a szakadék legszélén. Elképzelhető, hogy újra megszavazzák az adósságplafon emelését, aztán újra és újra, de ez nem mehet így a végtelenségig. Miközben az USA adóssága eközben bőven 17 ezer milliárd dollár fölé kúszik, csendben fel kellene tenni néhány, igazán komoly és életbevágó fontosságú kérdést.
1. Meddig mehet ez így tovább? Vajon hol van az a pont, amikor már a külföldi és privát befektetők, hitelezők azt mondják, hogy nincs több bizalmuk az USA pénzügyi stabilitásában és nem hajlandóak tovább egy feneketlen kútba önteni – az egyébként virtuális – pénzüket?
2. Az adósságplafon emelés olyan, mint egy rossz gyógyszer. A tüneteket egy időre eltompítja, láthatatlanná teszi, de a felszín alatt a betegség tovább terjed és felzabálja az egész szervezetet.
Arról senki nem beszél, hogy vajon ez a 17 ezer milliárd dollár vajon mikor kerül visszafizetésre, ha egyáltalán… Hogyan képzeli az USA kormánya ennek az összegnek akár csak a részletét is visszafizetni? Adósságot adóssággal nem lehet kiváltani, ez már régi lecke, megtanulhatták volna az illetékesek. Ráadásul ez a 17 ezer milliárd nagyon súlyos mértékben képes önmaga szaporítására is, vagyis akkor is tovább dagad, ha már nem hizlalják további kölcsönökkel, hiszen a kamat folyamatosan növeli a negatív egyenleg mértékét.
3. Mi történik akkor, ha február elején nem állapodnak meg egymással a demokraták és a republikánusok? Mi történik akkor, ha valamikor a jövő év folyamán bármikor előáll egy olyan helyzet, hogy ezt nem lehet tovább csinálni? Kristálytisztán érzékelhető, hogy az USA nem tesz mást, mint megpróbálja minél későbbi dátumra kitolni az egyébként elkerülhetetlennek látszó totális államcsődöt, ami egyet jelent a dollár bukásával, az Amerika gazdaság bedőlésével, egy iszonyatos mértékű adóssághegy lenullázásával.
Mindezeken túl a szuper-krízis megannyi, meglehetősen súlyos folyamatot indíthat el, ami végső soron a mai formájában ismert Egyesült Államok teljes bukásához és széteséséhez vezethet.
1. Ez esetben több mint 17 ezermilliárdnyi dollár fog egészen egyszerűen elpárologni a világgazdaságból, rengeteg befektető, hitelező megy tönkre, ami láncreakciószerűen hárul majd át ránk is. A mai világban szinte mindent hitelfedezetből finanszíroznak, ha ez megszűnik, a tőkehiányos kormányok, vállalkozások, cégek képtelenek lesznek fenntartani a saját rendszereiket.
2. A dollár bukása annak elképesztő mértékű elértéktelenedését fogja eredményezni, ezzel életre hívja a hiperinfláció nevű szörnyeteget.
A 30-as évek elején már megtörtént valami hasonló, csak éppen jóval kisebb mértékben. Az Egyesült Államok teljes szövetségi rendszer kerülhet veszélybe.
3. Ez utóbbi megállapításból következik, hogy amennyiben mindez megtörténik, a szövetségi kormány azonnal elkezdi megvalósítani az egyik vészforgatókönyvét.
Az egyik legismertebb szcenárió szerint egy ilyen szélsőséges állapotban több, kisebb-nagyobb régióvá szabdalják az USA-t, mindegyik élére vészkormányzói testületet neveznek ki, a FEMA átveszi a kormányzási jogköröket és statáriális törvényeket hirdetnek ki.
Ennek következménye, hogy az Alkotmányt hatályon kívül helyezik, a legtöbb szabadságjogot szintén parkoló pályára állítják, így próbálják megfékezni a már most is tapasztalható szeparatista törekvéseket. Az USA-ban néhány államon belül egyre erősebbek azok a hangok, amelyek a szövetségitől eltérő, külön utas gazdasági és politikai rendszert részesítenék előnyben és levetnék magukról Washington pórázát.
4. Virginia állam már 2011-ben intézkedéseket hozott, amiktől azt várják, hogy egy esetleges dollár összeomlást követően azonnal életbe léptethessék saját, önálló pénzügyi rendszerüket, illetve saját, a FED-től független fizetőeszközüket, ami arany- és ezüst fedezettel lenne megtámogatva. A FED-valuta összeomlása tehát Virgina kormányzótestülete szerint is egy egyre közelebbi, reálisan számba vehető jövőkép.
Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy a háttérerők minden bizonnyal alapos rálátással és kellő mértékű ráhatási eszközökkel lennének képesek a krízist a maguk szája íze szerint kontroll alatt tartani és teljesen világos, hogy végül a saját elképzeléseiket valósíthatnák meg. Ez pedig azt jelenti, hogy a fenti lehetőségekre hivatkozva legvégül egy nyílt, birodalmi jellegű rendszert kovácsolnának össze, ami az Új Világrend megszületését is megával hozná. Tehát ne legyenek kétségeink. A látszat ellenére minden pontosan úgy halad tovább, ahogyan azt jó előre eltervezték, és pontosan abba az irányba mutatnak a folyamatok, amiknek a végén ott vár minket a Szép Új Világ.
forrás:/HihetetlenMgazin/